HALHATATLANOK  TÁRSULATA - ÖRÖKÖS TAGSÁG 2013.

ÚJRA SZAVAZ A KÖZÖNSÉG!

Budapest egyik látványossága a Halhatatlanok Sétánya, melyen megtalálható Tolnay Klári, Darvas Iván, Gábor Miklós, Sinkovits Imre, Marton Éva, Lukács Margit, Zenthe Ferenc, Komlós Juci és sok más előadóművészünk lábnyoma. A Halhatatlanok Társulatába 1996-ban elsőként választotta be a közönség Psota Irént, Benkő Gyulát, Melis Györgyöt, Simándy Józsefet, Tokody Ilonát, Kállai Ferencet, Bessenyei Ferencet... 1996 óta csak ötször, 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben, majd 2011-ben és 2012-ben fordult elő, hogy a Halhatatlanok Társulata nem bővült.

De most, 2013-ban ismét 8 új Örökös Tagot köszönthetünk, mert a Klubrádió vállalta, hogy időt és teret ad a szavazásnak, a díjátadó gálának valamint a nyertesekről készülő portréknak.

Az Örökös Tagság odaítélésének menete a következő: a neves művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium, Szinetár Miklós vezetésével, négy kategóriában – színművésznő, színész, operaénekes, táncművész - négy-négy, tehát összesen tizenhat művészt jelölt. Közülük telefonos szavazás útján a közönség választja ki kategóriánként azt a kettőt, akik az új Örökös Tagok lesznek. Így a szavazást követően nyolc új taggal bővül a Halhatatlanok Társulata.

MÁR LEHET SZAVAZNI!

2013-ban a kuratórium által a Halhatatlanok Társulatába Örökös Tagnak jelölt művészek a következők:

1.Színművésznő kategória:

Eszenyi Enikő 

Kútvölgyi Erzsébet

Kováts Adél                    

Tímár Éva

A kategória jelöltjei szavazni kíván, hívja a 06 90 636 306-os telefonszámot, és válassza ki jelöltjét!

Az emelt díjas hívás ára bruttó 330 Ft.

2.Színművész kategória

 Gáspár Sándor

  Mácsai Pál

  Máté Gábor

  Sinkó László

Ha a kategória jelöltjeire szavazni kíván, hívja a 06 90 636 346-os telefonszámot, és válassza ki jelöltjét!

Az emelt díjas hívás ára bruttó 330 Ft.

3.Operaénekes kategória

 Gulyás Dénes

 Lukács Gyöngyi

 Ötvös Csaba

  Zempléni Mária

Ha a kategória jelöltjeire szavazni kíván, hívja a 06 90 636 369-es telefonszámot, és válassza ki jelöltjét!

Az emelt díjas hívás ára bruttó 330 Ft.

 

4.Táncművész kategória

Bajári Levente

Juronics Tamás

 Ladányi Andrea

 Aleszja Popova

Ha a kategória jelöltjeire szavazni kíván, hívja a 06 90 636 360-as telefonszámot, és válassza ki jelöltjét!  

Az emelt díjas hívás ára bruttó 330 Ft.

A szavazás eredményének ismertetése és a díjátadó gálaműsor Karácsonykor lesz a Klubrádióban!

 

 

Kedves Barátunk!

 


Kérjük lapozza át ezt a néhány oldalt. A fotókon az "örökös tagok", akikre az elmúlt években, s akikre az idén szavaztunk. Ők a szüntelenül bővülő társulat tagjai, valamennyiüket egy ország szeretete szerződtette.

Szokták mondani: világunk nem kedvez a művészeteknek. Nyilván van benne igazság. De őszintén hisszük, hogy ez csak része - s talán nem is a fontosabb része - a teljes igazságnak.

Mert a művészetet nem csak a pénz tartja életben, hanem az alkotókedv, a tehetség, az igény és a szeretet. A művészet szeretete.

S ez olyan ősi, és annyira az ember lényegéhez tartozó érzés, mely még a gazdaság racionális világán is mozdítani képes. bizonyíték kell?

Kérjük nézzenek körül, mennyien vagyunk, s gondoljanak arra a sok tízezer emberre is, akik szavazataikkal hozzájárultak ehhez a játékhoz, mert fontosnak tartották, hogy kifejezzék szeretetüket, megbecsülésüket azok iránt, akiktől életük meghatározó élményeit kapták.

Hisszük, hogy örökös tagok ők is. Egy nagy társaság örökös tagjai, akik már tudják: művészet nélkül talán lehet élni, csak nem érdemes. S akik örökké hálásak azoknak, akik e csodával megajándékozták őket.

A továbbiakhoz pedig jó szórakozást kívánunk!



Kis Média Ügynökség Kft.

Cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 15.

Tel: 06 1/ 311 80 27
Fax: 06 1/ 311 80 27

e-mail: info@orokostagsag.hu



Főoldal | Történetünk | Kurátorok | Galéria | Mecénásaink | Rólunk írták | Súgó
Copyright © 2007

Created by V.C.D. Informatika